A Residents Council (Rezidensek Tanácsa) volna hivatott gyakorolni az önkormányzati jogokat az Írországban működő Nursing Home intézményekben. Legalábbis a nevéből erre következtetek. Hogy mit jelent ez a gyakorlatban, ezt szerettem volna megtudni, ezért elhatároztam, hogy a Rezidensek Tanácsa soros ülésére én is elmegyek, és részt veszek, ha van rá lehetőség.
Fontos lett volna számomra, hogy információhoz jussak, mert a közelmúltban tulajdonosváltás is lezajlott, valamint jelentős személyi változások voltak a Nursing Home menedzsmentjében és az alkalmazotti állományban egyaránt. Emiatt nagy volt bennem a várakozás, hogy vajon mi húzódik meg a változások hátterében.
A legfontosabb kérdésnek mégis az tűnt számomra, vajon hogyan tudja a Rezidensek Tanácsa a rezidensek jogait és érdekeit érvényre juttatni a tulajdonosi (vállalkozói) érdekekkel szemben. A sommás válaszomat azonnal meg is adom: amennyit én láttam a Residents Council működéséből, annak alapján azt mondanám, hogy sehogy! Még azt sem hiszem el, hogy létezik egyáltalán ilyesmi! Persze lehetséges, hogy amit én tapasztaltam, az egyáltalán nem jellemző más intézményekre.
Tapasztalataim
A Residents Council tervezett ülésének időpontjában nem találkoztam egyetlen „Tanácsossal” sem. Mindössze annyi történt, hogy a Nursing Home két alkalmazottja megpróbálta a rezidensek véleményét megtudakolni néhány kérdésről, de a megkérdezetteknek nem nagyon volt véleménye.
Mintha hirtelenjében a tulajdonosnak volna fontos, hogy a Nursing Home megfeleljen valamilyen törvényben szabályozott működési feltételeknek. Mintha a tulajdonos próbálná gyorsan létrehozni a Rezidensek Tanácsát. Mintha a Residents Council működtetése a vállalkozó érdekkörébe tartozó dolog volna! Ha így volna, az végzetes félreértés volna! A vállalkozó és a Residents Council egymás partnerei kellene, hogy legyenek, akiknek az érdekeltsége a felmerülő vitás kérdések sokaságában ellentétes előjelű. A vállalkozót a profitérdek motiválja, a Rezidensek Tanácsa viszont a minél magasabb szintű szolgáltatás elérésében (kellene, hogy) érdekelt (legyen). Könnyű belátni, hogy a „minél magasabb színvonal” általában dráguló szolgáltatásokat jelent. Az ellentétes érdekeltség pedig általában kompromisszumos megoldásokhoz vezet. Megette a fene az egészet, ha ez nem így van!
Próbáltam érdeklődni, hogy vajon mit tudnak a Tanács működéséről a rezidensek. Az „értetlen” tekintetekből világos választ olvastam ki: lényegében senki nem tud semmit. Azt sem tudják, hogy mi az a Residents Council, hogy milyen jogköre van stb. Mindenki magától értetődőnek tartja, hogy a vállalkozó dönt minden lényeges kérdésről, aki a befektetett pénzét kockáztatja. Még az sem igen fordul meg senkinek a fejében, hogy az állam feladata volna a jogszabályi környezet kialakítása, amelyben a Nursing Home-rendszer működik. Ennek teljes hiánya azonban a szabad rablás lehetőségét valószínűsíti.
Az igazság kedvéért tegyük hozzá, hogy a szabad rablás sem teljes mértékben van szabadjára engedve Írországban, de nem tilos az ügyfélkör „kimazsolázása”, illetve nem tilos egyes ügyfelek ellátásának elutasítása sem. Jómagam közel két hónapig vártam, mire akadt olyan Nursing Home, amely hajlandó volt befogadni. Félve vonom le a következtetést, hogy nem kevesen lehetnek, akik a felvételükre várnak valamilyen Nursing Home intézménybe. Aztán ha végre elhelyezést nyernek, valószínűleg háromszor is meggondolják, hogy reklamálnak-e valamiért. Ezt lehet tekinteni a valós „jogszabályi” környezetnek. Annak, ami nincs…
„Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!”
Nem ismeretes számomra, hogy Írországban létezik-e a Nursing Home-rendszeren belül valamiféle szakosodás. Az, hogy én nem tudok-e róla, persze nem jelent semmit, attól még létezhet. Egyébként sem biztos, hogy ugyanazt értjük „szakosodás” alatt.
Jómagam azt látom, hogy Írországban egy intézményen belül jócskán előfordulnak nemcsak mozgáskorlátozottak, de mentálisan fogyatékos betegek is – az egészségesek között. Mintha maga a Nursing Home fogalma olyan volna, mint a rétestészta, amely tetszőlegesen alakítható a vállalkozó üzleti érdekeinek függvényében. Ha így volna, én egyáltalán nem tartom helyes megoldásnak, mert azzal a következménnyel jár, hogy senki nem kaphatja meg az általa elvárt maximális színvonalú ellátást. Teljesen más ellátást igényel ugyanis egy fekvőbeteg, mint egy járóbeteg, és megint mást egy értelmi fogyatékos. De ezek mindegyike különbözik az általában vett nyugdíjas otthontól.
Senki számára nem közömbös, hogy milyen környezetben nyer elhelyezést. Számomra döbbenetes élmény volt, amikor megtudtam, hogy a mi intézményünkben akad olyan rezidens, aki „ugat”, van, aki „nyávog”, és van, aki egyszerűen csak „sikoltozik”. Lehet, hogy valaki az emberi jogok durva sérelmének tekintené, ha azt mondanám, hogy egy mentálisan egészséges embernek joga van az egészséges környezetre, azaz emberi joga fűződik ahhoz, hogy épeszű emberek között éljen.
Jómagam nem szívesen laknék egy szobában (de még egy emeleten sem) azzal, aki a nap nagy részét – mondjuk reggel 8-tól este 10-ig – „sikoltozással” tölti, de ki lehet próbálni, ki meddig bírja. Biztos vagyok benne, hogy fél óra múlva úgy érezném, ha ez tovább folytatódik, akkor én magam fogok megbolondulni. Bevallom, én még az utcáról is hallom ezt a „sikoltozást” – ha a rezidensre rájön a „bolondóra”. Ma már tudom, hogy ezen nem kell csodálkozni! Egyszerűen tudomásul kell venni, hogy a Nursing Home valójában a „bolondokháza” political correct elnevezése! A bejárat fölé pedig ki kellene írni, hogy „Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel!” Értsd: úgyis megbolondulsz! Másképpen fogalmazva, ha eddig nem bolondultál meg, itt biztosan meg fogsz.
Sajátos érdekeltségi viszonyok
Biztosan akad, aki már a kérdés fölvetését is emberi jogi sérelemnek tartja, hogy szabad-e, helyes-e a mentálisan beteg emberek elkülönítését szorgalmazni, én mégis azt mondom, hogy az épelméjű rezidenseknek is vannak emberi jogai. Ugyanakkor egy pillanatig sem kételkedek abban, hogy akad, aki hajlandó fizetni a kedvezőbb elbírálásért. Vagyis lesznek olyan épelméjűek, akiket elmebetegekkel tesznek egy szobába. Az a rezidens, aki nem képes fizetni az extra szolgáltatásokért, az egyértelműen hátrányos helyzetbe kerül. Mondhatjuk nyugodtan úgy is, hogy a nem fizetős rezidens automatikusan hátrányos helyzetű.
Ugyanilyen megfontolásból hátrányos helyzetű az a rezidens is, aki „szobatiszta”, mert el kell tűrnie, hogy a szobatársai viszont nem csupán maguk alá piszkítanak (aminek szaga van), de nem képesek a fürdőszobát sem tisztán tartani: a WC mellé vizelnek, és ürülékükkel összekennek mindent. Ha tehát használni szeretném a fürdőszobát, kénytelen vagyok azt takarítani! Semmi kifogásom az ellen, hogy a Nursing Home közreműködést vár el tőlem a szobatársaim ellátásában, de miért nem lehet ezt az elszámolásba bevonni, és a saját önrészemként betudni? Ennek hiányában valójában a Nursing Home kihasználja a munkaképes rezidensek munkaerejét.
Ha ebből a szempontból nézzük a dolgot, akkor felismerhető a Nursing Home sajátos érdekeltsége ebben a munkaerő kihasználásban. Azaz a Nursing Hume-ot működtető vállalkozó nagyonis érdekelt abban, hogy minél több kihasználható munkaerő álljon rendelkezésére, de ugyanakkor legyen elegendő ellátásra szoruló rezidens is, akik nem képesek ellátni önmagukat. Ezeknek a feltételeknek az együttes fennállása biztosíthatja a vállalkozó extraprofitját. Véleményem szerint ez a fő oka annak, hogy a vállalkozók miért nem törekednek „profiltisztításra”.
Haladunk a korral, a fotó ennek bizonyítéka: a szobor feje a helyére került
Egy szerény becslés – mennyire fair a Deal?
Teljes joggal vehetjük úgy, hogy a munkaképes rezidens napi átlagban egy órát dolgozik fizetés nélkül a vállalkozónak. Ebbe a munkavégzésbe nagyjából belefér a napi két alkalommal fél óra (fürdőszoba és WC takarítás, felmosás). A minimálbérrel számítva ez napi 8,65 Euro, heti hét nappal számolva 60,55 Euro. Havi összesítésben 8,65 € * 30 nap = € 259,50. Azaz cca. 260 Euro. Ugye feltűnt, hogy ebben a számításban nincs benne sem műszakpótlék, sem túlóradíj, sem fizetett szabadság, nincs benne semmi ilyesmi. Ez csak a nyers profit, amit a vállalkozó (vagy a Nursing Home) számla nélkül egyszerűen kivesz a munkaképes rezidens zsebéből.
Ez az összeg, amire a mi gazdasági igazgatónk azt mondta, hogy személy szerint nekem is „áldozatot” kell hoznom a „közösségért”, amelynek tagja vagyok. Ezt az „áldozatot” én ténylegesen meg is hozom, hiszen a munkát elvégzem. És kérdezem: a vállalkozó, vagy a Nursing Home miért nem könyvelik le? Mert akkor azonnal kiderülne, hogy a pénz az én személyes hozzájárulásomból származik! Hiszen a személyes hozzájárulásom munkadíjáról van szó, amit nem kapok meg! Valaki ebből a ki nem fizetett munkadíjból gazdagodik! Ami sehol nem jelenik meg a könyvelésben, így elszámolni sem kell vele, és adózni sem kell utána. Könnyű úgy profitálni, hogy adózni sem kell utána! Ha hagyjuk…
Ez naponta egy csekély összeg csupán, de vajon hány munkaképes rezidens után képződik ilyen „fekete jövedelem”?
Összefoglalás
Megválaszolatlan kérdések még mindig vannak szép számmal. Ki szignálja, és milyen időpontokban a takarítási ívet? Ki hitelesíti, hogy a fertőtlenítés az előírásoknak megfelelően megtörtént és mikor? Ugye, hogy valami itt nagyon nincs rendjén?
Ha belegondolunk abba, hogy takarító személyzet a műszakokban egyáltalán nincs, azonnal egyértelművé válik, hogy a „WC-pucolás és a fürdőszoba takarítása” eleve a munkaképes rezidensek aktív munkavégzésére lett tervezve. Ez számomra akkor derült ki, amikor az éjszakás műszakosok elmondták, hogy az ő munkaköri leírásukban a WC takarítása nem szerepel.
Már csak egy kérdésem maradt: hát akkor kinek a munkaköri kötelessége a WC-pucolás? Esetleg várni kell a vizelet és az ürülék feltakarításával, amíg másnap a délelőttös műszak munkába nem áll? De addig hova megyünk WC-re? Vagy éjszaka nincs fertőzésveszély?
A kérdés még tovább bonyolódik, ha tekintetbe vesszük, hogy az ellátásra szoruló idős rezidenseket általában pelenkázni is kell. Nem mindegy, hogy ki a műszakos nővér, aki a pelenkázást végzi. Néhány hét után már én is meg tudom mondani, hogy kivel dolgozok szívesen, és kivel nem. Hogy ki az, aki igényes a saját munkájával szemben, és ki az, aki nem. Ma már úgy látom, hogy ki tudnám választani a saját leendő munkatársaimat, akikkel nagyon színvonalasan tudnánk üzemeltetni egy Nursing Home-jellegű intézményt. De olyan hirdetéssel nem találkoztam még, hogy kreatív gondolkodású vállalkozó kerestetik Nursing Home üzemeltetésére.