Jó ideje nem adsz hírt magadról, remélem, nem egészségügyi okai vannak.
Bármerre is jársz, a közelgő karácsony alkalmából egy szerető tündért kívánok neked, meleg fészekkel, fahéjillattal, bőségasztallal, amely mellett megalkotod a jövődet.
Azt jól teszed, ha nem feszíted a húrt, semmi értelme esetleg magadra haragítani a tulajt - csak diplomatikusan. Tárgyalj, kérd a támogatását, jó kis gyakorlóterep ahhoz, hogyan kommunikálj hatékonyan mások érdekében is. Elég nyilvánvalóan ez a karmikus feladatod: megtalálni magadban azokat a képességeket, amelyek rugalmasabban, de nem megalkuvóan visznek el a győzelemhez - a szolgálathoz.
Ezek az adottságok benned vannak, az ismeretségünk során nemegyszer megtapasztaltam.
Mostanában sűrűn jut eszembe, mit mondott a Mozgó Világ egyik szerkesztőnője, miután elolvasta a verseimet: hogy József Attila szintjét ütik meg azok a sorok, versszakok, amelyek nem akarásból születtek. És, hogy nem számít a kor, az ember akkor alkot igazán, amikor megérik rá. Példát is hozott, egy amerikai íróét, aki 70 évesen írta első és egyetlen regényét, de azzal beírta magát a világirodalomba.
Annyiszor kaptam meg én is, hogy a tehetségem útjában áll az akarnokságom, hogy legyek hajlékonyabb, aminek természetesen nincsen azonossága a gerinctelenséggel.
Beléptem a 65. évembe, és most kezdem érteni, miről is szól az életem. Szóval, tényleg nem a kor számít, hanem az az út, amelyet bejárunk az életünk során.
@Xilit:
Milyen az, amikor valaki "kotnyeleskedik"? Mit kell ahhoz csinálni?
Próbálom elképzelni valaminek a "nyelét", ami "kotnyél" volna hivatott lenni.
@Xilit:
Nagyon jól esik ezt a kommentedet olvasni!
De hogy mondjak is valamit, nagyon egyszerű dolog egy kis pezsgést vinni az életbe. Csak hogy lássuk, hogyan hat az emberekre a dolog. Csináltam egy "újságot" a Nursing Home számára "Beechwood House Observer" néven (a "Beechwood House" a Nursing Home neve, ha beírod a Googlyba, meg is találod). Az első számot el is készítettem. Aztán a tulajnak a kezébe adtam, hogy a megjelenéséhez a hozzájárulását kérjem. Mert hogy a vélemény az szabad... A választ két hete várom...
A tulajdonos közölte velem, hogy márpedig itt nem írhatok le mindent, ami az "eszembe jut". Én meg jobbnak láttam nem feszíteni tovább a húrt. Mit érek el vele? Esetleg azt, hogy megszüntetik az internet hozzáférésemet. Akkor biztosan nem fogok tudni több újságcikket írni.
De megpróbálom azért megtalálni a módját, hogyan lehet a tulajt megkerülni.
Mit szólnál hozzá, ha örömöm kifejezéseképpen , ha csak virtuálisan is, de megölelnélek?
Nagyon tetszik, amit írtál, nagyon felelősen gondolkozol, és nagyon szorítok neked!
Nagyon el tudlak képzelni érdekvédelmi szerepben. Mit elképzelni? Ezt neked találták ki, annyira illik a személyiségedhez.
Nincs több nagyon, csak egyszerűen: boldogságot adnak ezek a hírek felőled. Tudod, amikor valaki nem adja fel, azzal másokat is arra sarkall, hogy haladjanak tovább a saját útjukon.
Persze. hogy szabad kérdezni, és igyekszem is válaszolni.
Az illetékes minisztérium lényegileg elismerte az összes követelésem jogosságát, ami azt jelenti, hogy visszamenőleges hatállyal kifizették nekem az összes - tőlem jogtalanul megvont - egészségügyi járandóságomat. Ezzel helyreállt a jogfolytonosság a biztosítási jogviszonyomban. Ha csak önmagában ezt nézem, már ez is hatalmas tétel.
De még ennél is sokkal fontosabb, hogy alanyi jogon vagyok jogosult a nyugdíjra. Ami ugyan látszólag nem sok, mert heti 193 Eurót kapok, de ebből kell fizetnem a Nursing Home elhelyezés költségeit, így nekem összesen csak 18 Euróm marad hetente. De ez sem tragikus, mert a nyugdíj mellett szabadon (és adómentesen) vállalhatok munkát. Sőt, a Nursing Home elhelyezésnél olcsóbb szállást is kereshetek magamnak, azaz megtakaríthatok még a kiadásaimból is. Ezeken a kérdéseken kell átrágnom magamat, hogy a lehető legjobban hozzam ki a dolgokból. Na, lényegében itt kezdődik az a dolog, hogy a jövőmet építhetem. Sikerült eljutni idáig!
De most már tudom, hogy kiben bízhatok, és kinek a segítségére számíthatok! Én ezt tartom a legfontosabbnak! Végre nem egyedül kell küzdenem.
Arról is van határozott elképzelésem, hogyan kezdek el munkát keresni. De a fejemben motoszkál az a gondolta is, amit Te is felvetettél, hogy a Nursing Home rendszerében szerzett tapasztalataimat a rezidensek érdekvédelmében nagyszerűen tudnám hasznosítani. Az emberben kialakul egyfajta felelősségtudat és szolidaritás-érzés akár más hasonló helyzetű magyarok, akár másfajta nemzetiségű külföldiek, akár ír állampolgárok iránt.
A környezetemben én azt látom, hogy az én saját szociális érzékem (kultúrám) sokkal magasabb, kifinomultabb, mint az átlagos íreké. Engem ráadásul érdekel is a dolog. Gondolhatod, hogy idáig is olyan szemmel néztem a dolgokat, hogy mibe tudnék én magam aktívan bekapcsolódni. Hát... Egyenlőre azt látom, hogy engem igyekeznek minél messzebb tartani mindentől. (Talán nagyon kotnyelesnek tűnök.)
Szóval a dolgaim minden szempontból határozottan sokkal jobban állnak. Örömmel mondom ezt!
"... valaki, aki érdemben a segítségedre tudna lenni, figyeljen már fel a posztjaidra..."
Ennek bizony én is tudnék örülni!
"Hála Istennek ... az ír rendszer illetékesei észrevették, hogy egy ember , részben az ő hibájukból, lóg a levegőben, s a sorsát rendezni kell."
Ebben is igazad van! Hála Istennek észrevették, hogy vagyok! Fél évig tartott, amíg a sok "kis gonosz" Ratched nővér kényére-kedvére "szabad préda" voltam a Nursing Home-ban. Fél év kellett hozzá, mire a menedzsment ukázba adta a személyzetnek, hogy engem hagyjanak békén. Fél évig szinte mindennaposak voltak a kisebb-nagyobb atrocitások, beleértve ebbe még az ökölharcot is. Bizony-bizony, még ilyen is volt! De kivívtam magamnak az engem megillető "emberi jogokat"! Mert még a "bolondokházában" is csak annyi jogod van, amennyinek te magad érvényt tudsz szerezni.
Bizonyára igazad van, hogy "vannak egészséges, jól működő pszichiáterek is", csak nekem nem sikerült találkoznom ilyenekkel. Szinte kihívom magam ellen a sorsot, amikor felvállalom az igazamért folytatott harcot még ilyen hátrányos viszonyok között is.
Elkerülte a figyelmem a bejegyzésed, nagy kár lett volna kihagyni.
Hát, aLEx, mindenekelőtt gratulálok neked, és nagyon-nagyon drukkolok, hogy legyenek még jó nyugdíjas éveid!
Míg olvastam a soraidat, arra gondoltam, hogy valaki, aki érdemben a segítségedre tudna lenni, figyeljen már fel a posztjaidra, arra a példaértékű akaraterőre és tudatosságra, amellyel talpra állítod magad.
Hála Istennek - és itt valóban Istenre, a nagybetűs Segítőre utalok - az ír rendszer illetékesei észrevették, hogy egy ember , részben az ő hibájukból, lóg a levegőben, s a sorsát rendezni kell.
Kiválóan helyt állnál bárhol, ahol az igazságérzetedet és a problémamegoldó képességedet ötvözheted.
Még egy megjegyzés, aLEx, vannak egészséges, jól működő pszichiáterek is. Nem sokan, de vannak. :)
" Neki "szerencséje" volt, h az első percben észrevettem a bajt és rögtön hívtam az orvost, aki 10 perc alatt ott volt és ellátta!"
Sajnos ez nem mindig működik így. Nem ilyen egyszerű a dolog. A környezetemben rengeteg sztrókos beteg van, aki mentálisan teljesen normális. Mi állandó orvosi felügyeletben részesülünk, a mentő is pillanatok alatt itt van, ha szükség van rá. Mégis, az állandó orvosi felügyelet ellenére is látom, hogy egyeseknek napról-napra rohamosan romlik az állapota. Úgy tűnik, van olyan sztrók, hogy ezt nem lehet elkerülni.
Azt én is észreveszem magamon, hogy feledékenyebb vagyok. De ha még csak az lennék, az nem volna gond. Lelassult a gondolkodásom, már nem vág úgy az eszem, mint a borotva. De még ez is hagyján volna. Az igazi gond az, ha ideges vagyok, akkor leblokkolok. Elfelejtem azt is, amit öt perccel előtte még tudtam.
Ez azt jelenti, hogy nem is tudok igazán felkészülni például egy fontos meetingre. Hiába szedem össze a gondolataimat, és hiába tervezem meg, hogy mit is fogok mondani, vagy milyen stratégiát követek, csak ott állok, és nem találom a szavakat.
Azt veszem észre, ha ideges vagyok, elkezdek szédülni, és úgy érzem, mintha nem is ott lennék. Bizonyos távolságból kívülről látom magamat, és elveszítem az egyensúlyérzékemet is. Szerintem orvosokkal kellene konzultálnom, de nem tudom, kihez forduljak tanácsért.
Amúgy tudomásul veszem a korlátaimat, és azt is, hogy több energia befektetésével tudom csak megoldani ugyanazt a feladatot, amit korábban könnyedén megoldottam. Ez a sors, meg kell békülnöm vele! Azért igyekszem megtalálni a helyemet, de roppant módon zavar, hogy a környezetemben többen is kiskorúként kezelnek. Ez kifejezetten megalázó! Nem a valós teljesítményemet nézik ugyanis, hanem a saját képzelődéseiket helyettesítik be a teljesítményem helyébe. Azaz eleve fogyatékosnak tekintenek. Hiába mondom nekik, hogy felejtsétek el, ki vagyok, illetve kinek hisztek engemet, csak a valós teljesítményemet nézzétek!
Azért írtam, amit, mert nejemen látom, h teljesen felépült, bár kicsit feledékenyebb, mint volt!
Nna, de ez 70-esen megbocsájtható! :-)
Ha nem lett volna neki, akkor is!
Neki "szerencséje" volt, h az első percben észrevettem a bajt és rögtön hívtam az orvost, aki 10 perc alatt ott volt és ellátta!
A baj az lett volna, ha nem vagyok otthon!
Kösz a jókívánságokat!
A nézetkülönbségek egyébként abszolút természetes dolgok, hisz az eltérő vélemény nem bűncselekmény. Ha rendelkezünk kellő toleranciával (és némi intelligenciával), akkor még meg is lehet vitatni, és az lehet igen hasznos dolog.
Azt írod, van ebből teljes felgyógyulás? Bár az állapotom rengeteget javult, de ezt azért nehezemre esik elhinni. Az elpusztult agysejtek nem termelődnek újra, bár az agy más részei átvehetik az elpusztult területek funkcióit. Persze attól függ, hogy mit értünk teljes gyógyulás alatt. A "felépülést" azt elfogadom. Magam is úgy gondolom, hogy felépültem. De a kételyeimet a legjobb barátaimnak sem árulom el...
Szia aLEx!
A köztünk lévő nézetbeli különbségek (fúú, de finoman fejeztem ki magamat) és harag ellenére mielőbbi gyógyulást és jó egészséget kívánok!
Van ebből teljes gyógyulás, felépülés!
(nejem is átesett ezeken)
Üdv.
Valóban az a célom, hogy a saját lábamra álljak De ehhez képesnek is kell lennem arra, hogy megálljak a saját lábamon! Jelen pillanatban arról még nem vagyok meggyőződve, hogy menne a dolog. Először ki kell próbálnom! Meg kell győződnöm arról, hogy a munkaerőpiacon el tudok helyezkedni!
Körül kell járnom a témát, tisztáznom kell például, hogy hol találok albérletet, és mennyiért!
A másik verzió, hogy nem albérletbe megyek, hanem beérem egy Nursing Home-ban való elhelyezéssel. Ez sokkal biztonságosabb, de - véleményem szerint sokkal drágább is. A döntéshez látnom kell, hogy mi mennyibe kerül!
Nem akarom elkapkodni a dolgot, nehogy hibázzak! De optimistán nézek a jövő elé.
Csakhogy a problémák még csak most kezdenek előjönni. Írországban a törvény a Nursing Home irányítását a rezidens önkormányzatok hatáskörébe utalja, de azt senki nem tudja, hogy mit takar. A tőketulajdonos, aki a pénzét a vállalkozásba befektette, a tulajdonjoga alapján magának követeli a döntési jogokat. De az önkormányzati elvek alapján a Rezidensek Tanácsa volna az illetékes. A jelen helyzetben pedig ez a Rezidensek Tanácsa életképtelennek bizonyul. Senki nem tudja, hogy mi volna a helyes megoldás.
Nekem van elképzelésem erre vonatkozóan, de beleszólni nem akarok az írek belügyeibe, mert én idegen vagyok.
Véleményem szerint a helyzet megoldása csak a döntési jogok valamilyen arányú megosztása szerint volna lehetséges, de a Nursing Home-nak jelenleg még alapszabálya sincs, amelyből kiderülhetne, hogyan választják a Rezidensek tanácsát, és kit milyen jogkör illet meg. Úgy vélem, hogy a tőketulajdonos nem akarja a döntési jogokat megosztani, neki sokkal inkább megfelel az, ha a Tanács működésképtelen. Egyébként pedig eleve törekszik arra, hogy élőhalott fekvőbetegekkel töltse fel a Nursing Home-ot, ezzel is biztosítva maga számára, hogy senki ne legyen, aki az ő dolgába beleszólhatna.
Viszonzásképpen pedig a rezidensek teljes passzivitásba vonulnak, és magasról tesznek az egészre.
Igazad van, a dolgokat meg lehetne beszélni, és kompromisszumra lehetne jutni. De vajon a szembenálló felek akarnak-e kompromisszumot. De kompromisszumkészség hiányában nem alakul ki olyan légkör, amelyben jól (és szépen) lehetne élni. Ha nem jutnak a felek kompromisszumra, én is azt hiszem, hogy a legjobb volna innen kikerülni.
Az a 20-25 fok maga a mennyország, itthon 35-40 között ingadozik. Én mégcsak nem is nappal kínlódom, hanem este, amikor beszorul a meleg. Van, aki klímát szereltet az otthonába is, mi maradunk a kereszthuzatnál, de éppen ez az, amire lefekvés előtt nincs lehetőségünk, mert nincs mindenütt szúnyogháló. Persze, ez megoldható, úgyhogy ne panaszkodjam, pláne, hogy holnap megérkezik a hidegfront, és, ha minden igaz, ezen a nyáron már nem tér vissza ez a hőség.
Írország, Skócia olyan fenséges természeti területe a világnak, hogy őszintén irigylek mindenkit, aki oda születik. Ugyan van sejtésem, hogy miért Magyarországra hozott a gólya, de, ha kedvem szerint választhatnék hazát, az mindenképpen nagy hegyek és tengerek uralta térségben lenne. No, ennyit a vágyaimról.
Csodálkozom, hogy megleptelek. Annyit beszélgettünk a Nolblogon, soha nem is tagadtam , hogy mennyire érdekel a lélektan, az akcióink és reakcióink mozgatórugója.
Írod: "... más dolog az "ellenség", és más az "ellenfél". Az ellenfél nem feltétlenül ellenség is egyben, hiszen lehet az érdekünk közös, még akkor is, ha a megoldási javaslataink egymástól eltérőek. " Hiszen én is ezt mondom.
A fejlődési folyamat során az ellenségből ellenfél válik, majd csak másképpen gondolkodó, de velünk egyenértékű útitárs, akivel vagy együtt megyünk, vagy másfelé vesszük az irányt. A lényeg az, hogy mindenki szabad akarata szerint, befolyásmentesen, maga hozza meg a saját döntéseit. Megfigyeltem, hogy amennyiben az embereknek ez módjukban áll, sokkal kevésbé agresszívek, és toleránsabbak az övékétől eltérő véleményekkel, következésképpen inkább hajlanak a konszenzusra.
Az az intézményrendszer, amely most gondoskodik rólad, elsősorban a Te érdekeidet kellene, hogy szem előtt tartsa. De lehetséges , hogy napjainkban már ott tartunk, hogy az ember az embernek nem farkasa, s az egyén jólléte a csírája a társadalom jóllétének? Nem, sajnos még nem. Törekvések több-kevesebb sikerrel láthatóak, de kollektív szinten, kritikus többségében ez az attitűd még olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.
Az én teóriám szerint csakis az a társadalom tud jól teljesíteni, amely együttérzően, szolidárisan, de pragmatikus hatékonysággal, azaz minél magasabb fokú kreativitással intézi a közös dolgokat. Ebbe abszolút beletartozik, hogy az állam mindenbe belevonja a polgárait, a döntésmechanizmusokba, a tervezésbe, és persze, kérdez és kérdez és kérdez, mert válaszolni csak kérdésre lehet.
Azt mondom, aLEx, hogy igyekezz minél előbb kapun kívülre kerülni, nem való neked ez a hely, de arra figyelj azért, hogy milyen " üzenet " rejlik a történtekben. Egészen biztos vagyok abban, hogy az intuíciódban van a megoldás.
Hogyan lettem kakukktojás?
Utolsó kommentek:
Xilit 2017.12.21. 14:28:31
Bármerre is jársz, a közelgő karácsony alkalmából egy szerető tündért kívánok neked, meleg fészekkel, fahéjillattal, bőségasztallal, amely mellett megalkotod a jövődet.
Isten (Élet) áldjon!
Bejegyzés: A hiányzó láncszem
Xilit 2017.11.09. 08:39:11
:) Ezt találtam a kotnyeles emberekről:
www.fszek.hu/konyvtaraink/kozponti_konyvtar/kozossegi_informaciok_tara/a_honap_kerdesei/?article_hid=3577
Azt jól teszed, ha nem feszíted a húrt, semmi értelme esetleg magadra haragítani a tulajt - csak diplomatikusan. Tárgyalj, kérd a támogatását, jó kis gyakorlóterep ahhoz, hogyan kommunikálj hatékonyan mások érdekében is. Elég nyilvánvalóan ez a karmikus feladatod: megtalálni magadban azokat a képességeket, amelyek rugalmasabban, de nem megalkuvóan visznek el a győzelemhez - a szolgálathoz.
Ezek az adottságok benned vannak, az ismeretségünk során nemegyszer megtapasztaltam.
Mostanában sűrűn jut eszembe, mit mondott a Mozgó Világ egyik szerkesztőnője, miután elolvasta a verseimet: hogy József Attila szintjét ütik meg azok a sorok, versszakok, amelyek nem akarásból születtek. És, hogy nem számít a kor, az ember akkor alkot igazán, amikor megérik rá. Példát is hozott, egy amerikai íróét, aki 70 évesen írta első és egyetlen regényét, de azzal beírta magát a világirodalomba.
Annyiszor kaptam meg én is, hogy a tehetségem útjában áll az akarnokságom, hogy legyek hajlékonyabb, aminek természetesen nincsen azonossága a gerinctelenséggel.
Beléptem a 65. évembe, és most kezdem érteni, miről is szól az életem. Szóval, tényleg nem a kor számít, hanem az az út, amelyet bejárunk az életünk során.
Bejegyzés: A hiányzó láncszem
aL..Ex 2017.11.08. 21:13:41
Milyen az, amikor valaki "kotnyeleskedik"? Mit kell ahhoz csinálni?
Próbálom elképzelni valaminek a "nyelét", ami "kotnyél" volna hivatott lenni.
Bejegyzés: A hiányzó láncszem
aL..Ex 2017.11.08. 10:59:02
Nagyon jól esik ezt a kommentedet olvasni!
De hogy mondjak is valamit, nagyon egyszerű dolog egy kis pezsgést vinni az életbe. Csak hogy lássuk, hogyan hat az emberekre a dolog. Csináltam egy "újságot" a Nursing Home számára "Beechwood House Observer" néven (a "Beechwood House" a Nursing Home neve, ha beírod a Googlyba, meg is találod). Az első számot el is készítettem. Aztán a tulajnak a kezébe adtam, hogy a megjelenéséhez a hozzájárulását kérjem. Mert hogy a vélemény az szabad... A választ két hete várom...
A tulajdonos közölte velem, hogy márpedig itt nem írhatok le mindent, ami az "eszembe jut". Én meg jobbnak láttam nem feszíteni tovább a húrt. Mit érek el vele? Esetleg azt, hogy megszüntetik az internet hozzáférésemet. Akkor biztosan nem fogok tudni több újságcikket írni.
De megpróbálom azért megtalálni a módját, hogyan lehet a tulajt megkerülni.
Bejegyzés: A hiányzó láncszem
Xilit 2017.11.08. 09:14:30
Bejegyzés: A hiányzó láncszem
Xilit 2017.11.08. 09:10:04
Nagyon tetszik, amit írtál, nagyon felelősen gondolkozol, és nagyon szorítok neked!
Nagyon el tudlak képzelni érdekvédelmi szerepben. Mit elképzelni? Ezt neked találták ki, annyira illik a személyiségedhez.
Nincs több nagyon, csak egyszerűen: boldogságot adnak ezek a hírek felőled. Tudod, amikor valaki nem adja fel, azzal másokat is arra sarkall, hogy haladjanak tovább a saját útjukon.
Bejegyzés: A hiányzó láncszem
aL..Ex 2017.11.05. 23:27:47
Persze. hogy szabad kérdezni, és igyekszem is válaszolni.
Az illetékes minisztérium lényegileg elismerte az összes követelésem jogosságát, ami azt jelenti, hogy visszamenőleges hatállyal kifizették nekem az összes - tőlem jogtalanul megvont - egészségügyi járandóságomat. Ezzel helyreállt a jogfolytonosság a biztosítási jogviszonyomban. Ha csak önmagában ezt nézem, már ez is hatalmas tétel.
De még ennél is sokkal fontosabb, hogy alanyi jogon vagyok jogosult a nyugdíjra. Ami ugyan látszólag nem sok, mert heti 193 Eurót kapok, de ebből kell fizetnem a Nursing Home elhelyezés költségeit, így nekem összesen csak 18 Euróm marad hetente. De ez sem tragikus, mert a nyugdíj mellett szabadon (és adómentesen) vállalhatok munkát. Sőt, a Nursing Home elhelyezésnél olcsóbb szállást is kereshetek magamnak, azaz megtakaríthatok még a kiadásaimból is. Ezeken a kérdéseken kell átrágnom magamat, hogy a lehető legjobban hozzam ki a dolgokból. Na, lényegében itt kezdődik az a dolog, hogy a jövőmet építhetem. Sikerült eljutni idáig!
De most már tudom, hogy kiben bízhatok, és kinek a segítségére számíthatok! Én ezt tartom a legfontosabbnak! Végre nem egyedül kell küzdenem.
Arról is van határozott elképzelésem, hogyan kezdek el munkát keresni. De a fejemben motoszkál az a gondolta is, amit Te is felvetettél, hogy a Nursing Home rendszerében szerzett tapasztalataimat a rezidensek érdekvédelmében nagyszerűen tudnám hasznosítani. Az emberben kialakul egyfajta felelősségtudat és szolidaritás-érzés akár más hasonló helyzetű magyarok, akár másfajta nemzetiségű külföldiek, akár ír állampolgárok iránt.
A környezetemben én azt látom, hogy az én saját szociális érzékem (kultúrám) sokkal magasabb, kifinomultabb, mint az átlagos íreké. Engem ráadásul érdekel is a dolog. Gondolhatod, hogy idáig is olyan szemmel néztem a dolgokat, hogy mibe tudnék én magam aktívan bekapcsolódni. Hát... Egyenlőre azt látom, hogy engem igyekeznek minél messzebb tartani mindentől. (Talán nagyon kotnyelesnek tűnök.)
Szóval a dolgaim minden szempontból határozottan sokkal jobban állnak. Örömmel mondom ezt!
Bejegyzés: A hiányzó láncszem
Xilit 2017.11.05. 21:14:08
Most akkor hogyan állnak a dolgaid - ha szabad kérdezni.
Bejegyzés: A hiányzó láncszem
aL..Ex 2017.11.04. 18:40:20
"... valaki, aki érdemben a segítségedre tudna lenni, figyeljen már fel a posztjaidra..."
Ennek bizony én is tudnék örülni!
"Hála Istennek ... az ír rendszer illetékesei észrevették, hogy egy ember , részben az ő hibájukból, lóg a levegőben, s a sorsát rendezni kell."
Ebben is igazad van! Hála Istennek észrevették, hogy vagyok! Fél évig tartott, amíg a sok "kis gonosz" Ratched nővér kényére-kedvére "szabad préda" voltam a Nursing Home-ban. Fél év kellett hozzá, mire a menedzsment ukázba adta a személyzetnek, hogy engem hagyjanak békén. Fél évig szinte mindennaposak voltak a kisebb-nagyobb atrocitások, beleértve ebbe még az ökölharcot is. Bizony-bizony, még ilyen is volt! De kivívtam magamnak az engem megillető "emberi jogokat"! Mert még a "bolondokházában" is csak annyi jogod van, amennyinek te magad érvényt tudsz szerezni.
Bizonyára igazad van, hogy "vannak egészséges, jól működő pszichiáterek is", csak nekem nem sikerült találkoznom ilyenekkel. Szinte kihívom magam ellen a sorsot, amikor felvállalom az igazamért folytatott harcot még ilyen hátrányos viszonyok között is.
Bejegyzés: A hiányzó láncszem
Xilit 2017.10.30. 20:21:06
Hát, aLEx, mindenekelőtt gratulálok neked, és nagyon-nagyon drukkolok, hogy legyenek még jó nyugdíjas éveid!
Míg olvastam a soraidat, arra gondoltam, hogy valaki, aki érdemben a segítségedre tudna lenni, figyeljen már fel a posztjaidra, arra a példaértékű akaraterőre és tudatosságra, amellyel talpra állítod magad.
Hála Istennek - és itt valóban Istenre, a nagybetűs Segítőre utalok - az ír rendszer illetékesei észrevették, hogy egy ember , részben az ő hibájukból, lóg a levegőben, s a sorsát rendezni kell.
Kiválóan helyt állnál bárhol, ahol az igazságérzetedet és a problémamegoldó képességedet ötvözheted.
Még egy megjegyzés, aLEx, vannak egészséges, jól működő pszichiáterek is. Nem sokan, de vannak. :)
Örülök Neked, így tovább!
Bejegyzés: A hiányzó láncszem
aL..Ex 2017.10.12. 11:38:00
" Neki "szerencséje" volt, h az első percben észrevettem a bajt és rögtön hívtam az orvost, aki 10 perc alatt ott volt és ellátta!"
Sajnos ez nem mindig működik így. Nem ilyen egyszerű a dolog. A környezetemben rengeteg sztrókos beteg van, aki mentálisan teljesen normális. Mi állandó orvosi felügyeletben részesülünk, a mentő is pillanatok alatt itt van, ha szükség van rá. Mégis, az állandó orvosi felügyelet ellenére is látom, hogy egyeseknek napról-napra rohamosan romlik az állapota. Úgy tűnik, van olyan sztrók, hogy ezt nem lehet elkerülni.
Bejegyzés: Hogyan lettem kakukktojás?
aL..Ex 2017.10.12. 11:29:25
Azt én is észreveszem magamon, hogy feledékenyebb vagyok. De ha még csak az lennék, az nem volna gond. Lelassult a gondolkodásom, már nem vág úgy az eszem, mint a borotva. De még ez is hagyján volna. Az igazi gond az, ha ideges vagyok, akkor leblokkolok. Elfelejtem azt is, amit öt perccel előtte még tudtam.
Ez azt jelenti, hogy nem is tudok igazán felkészülni például egy fontos meetingre. Hiába szedem össze a gondolataimat, és hiába tervezem meg, hogy mit is fogok mondani, vagy milyen stratégiát követek, csak ott állok, és nem találom a szavakat.
Azt veszem észre, ha ideges vagyok, elkezdek szédülni, és úgy érzem, mintha nem is ott lennék. Bizonyos távolságból kívülről látom magamat, és elveszítem az egyensúlyérzékemet is. Szerintem orvosokkal kellene konzultálnom, de nem tudom, kihez forduljak tanácsért.
Amúgy tudomásul veszem a korlátaimat, és azt is, hogy több energia befektetésével tudom csak megoldani ugyanazt a feladatot, amit korábban könnyedén megoldottam. Ez a sors, meg kell békülnöm vele! Azért igyekszem megtalálni a helyemet, de roppant módon zavar, hogy a környezetemben többen is kiskorúként kezelnek. Ez kifejezetten megalázó! Nem a valós teljesítményemet nézik ugyanis, hanem a saját képzelődéseiket helyettesítik be a teljesítményem helyébe. Azaz eleve fogyatékosnak tekintenek. Hiába mondom nekik, hogy felejtsétek el, ki vagyok, illetve kinek hisztek engemet, csak a valós teljesítményemet nézzétek!
Bejegyzés: Hogyan lettem kakukktojás?
azigaziraptor 2017.10.12. 00:03:52
Nna, de ez 70-esen megbocsájtható! :-)
Ha nem lett volna neki, akkor is!
Neki "szerencséje" volt, h az első percben észrevettem a bajt és rögtön hívtam az orvost, aki 10 perc alatt ott volt és ellátta!
A baj az lett volna, ha nem vagyok otthon!
Bejegyzés: Hogyan lettem kakukktojás?
aL..Ex 2017.10.11. 21:55:49
Kösz a jókívánságokat!
A nézetkülönbségek egyébként abszolút természetes dolgok, hisz az eltérő vélemény nem bűncselekmény. Ha rendelkezünk kellő toleranciával (és némi intelligenciával), akkor még meg is lehet vitatni, és az lehet igen hasznos dolog.
Azt írod, van ebből teljes felgyógyulás? Bár az állapotom rengeteget javult, de ezt azért nehezemre esik elhinni. Az elpusztult agysejtek nem termelődnek újra, bár az agy más részei átvehetik az elpusztult területek funkcióit. Persze attól függ, hogy mit értünk teljes gyógyulás alatt. A "felépülést" azt elfogadom. Magam is úgy gondolom, hogy felépültem. De a kételyeimet a legjobb barátaimnak sem árulom el...
Bejegyzés: Hogyan lettem kakukktojás?
azigaziraptor 2017.10.11. 18:56:45
A köztünk lévő nézetbeli különbségek (fúú, de finoman fejeztem ki magamat) és harag ellenére mielőbbi gyógyulást és jó egészséget kívánok!
Van ebből teljes gyógyulás, felépülés!
(nejem is átesett ezeken)
Üdv.
Bejegyzés: Hogyan lettem kakukktojás?
aL..Ex 2017.09.22. 19:11:47
Jó kérdés! Köszönet érte!
Valóban az a célom, hogy a saját lábamra álljak De ehhez képesnek is kell lennem arra, hogy megálljak a saját lábamon! Jelen pillanatban arról még nem vagyok meggyőződve, hogy menne a dolog. Először ki kell próbálnom! Meg kell győződnöm arról, hogy a munkaerőpiacon el tudok helyezkedni!
Körül kell járnom a témát, tisztáznom kell például, hogy hol találok albérletet, és mennyiért!
A másik verzió, hogy nem albérletbe megyek, hanem beérem egy Nursing Home-ban való elhelyezéssel. Ez sokkal biztonságosabb, de - véleményem szerint sokkal drágább is. A döntéshez látnom kell, hogy mi mennyibe kerül!
Nem akarom elkapkodni a dolgot, nehogy hibázzak! De optimistán nézek a jövő elé.
Bejegyzés: Valóság és álomvilág – I. rész
littke 2017.09.22. 18:32:33
Bejegyzés: Valóság és álomvilág – I. rész
aL..Ex 2017.09.08. 16:46:28
Csakhogy a problémák még csak most kezdenek előjönni. Írországban a törvény a Nursing Home irányítását a rezidens önkormányzatok hatáskörébe utalja, de azt senki nem tudja, hogy mit takar. A tőketulajdonos, aki a pénzét a vállalkozásba befektette, a tulajdonjoga alapján magának követeli a döntési jogokat. De az önkormányzati elvek alapján a Rezidensek Tanácsa volna az illetékes. A jelen helyzetben pedig ez a Rezidensek Tanácsa életképtelennek bizonyul. Senki nem tudja, hogy mi volna a helyes megoldás.
Nekem van elképzelésem erre vonatkozóan, de beleszólni nem akarok az írek belügyeibe, mert én idegen vagyok.
Véleményem szerint a helyzet megoldása csak a döntési jogok valamilyen arányú megosztása szerint volna lehetséges, de a Nursing Home-nak jelenleg még alapszabálya sincs, amelyből kiderülhetne, hogyan választják a Rezidensek tanácsát, és kit milyen jogkör illet meg. Úgy vélem, hogy a tőketulajdonos nem akarja a döntési jogokat megosztani, neki sokkal inkább megfelel az, ha a Tanács működésképtelen. Egyébként pedig eleve törekszik arra, hogy élőhalott fekvőbetegekkel töltse fel a Nursing Home-ot, ezzel is biztosítva maga számára, hogy senki ne legyen, aki az ő dolgába beleszólhatna.
Viszonzásképpen pedig a rezidensek teljes passzivitásba vonulnak, és magasról tesznek az egészre.
Igazad van, a dolgokat meg lehetne beszélni, és kompromisszumra lehetne jutni. De vajon a szembenálló felek akarnak-e kompromisszumot. De kompromisszumkészség hiányában nem alakul ki olyan légkör, amelyben jól (és szépen) lehetne élni. Ha nem jutnak a felek kompromisszumra, én is azt hiszem, hogy a legjobb volna innen kikerülni.
Bejegyzés: Az én függetlenségi háborúm
littke 2017.09.08. 15:43:57
Talán a legjobb lenne innen kikerülnöd, ha annak lenne módja.
Egyes dolgokat, mint pl a kopogást, meg a köszönést a vezetőséggel udvariasan meg kellene beszélni, nem értem miért nem csinálják, semmibe sem kerül.
Egy olyan légkör létrejövése, amiben, mi a munkátokat könnyebbiteni akarjuk, de cserébe civilizált bánásmódot kérünk, mindkét felet segítené....
Bejegyzés: Az én függetlenségi háborúm
Xilit 2017.08.05. 17:57:57
Az a 20-25 fok maga a mennyország, itthon 35-40 között ingadozik. Én mégcsak nem is nappal kínlódom, hanem este, amikor beszorul a meleg. Van, aki klímát szereltet az otthonába is, mi maradunk a kereszthuzatnál, de éppen ez az, amire lefekvés előtt nincs lehetőségünk, mert nincs mindenütt szúnyogháló. Persze, ez megoldható, úgyhogy ne panaszkodjam, pláne, hogy holnap megérkezik a hidegfront, és, ha minden igaz, ezen a nyáron már nem tér vissza ez a hőség.
Írország, Skócia olyan fenséges természeti területe a világnak, hogy őszintén irigylek mindenkit, aki oda születik. Ugyan van sejtésem, hogy miért Magyarországra hozott a gólya, de, ha kedvem szerint választhatnék hazát, az mindenképpen nagy hegyek és tengerek uralta térségben lenne. No, ennyit a vágyaimról.
Csodálkozom, hogy megleptelek. Annyit beszélgettünk a Nolblogon, soha nem is tagadtam , hogy mennyire érdekel a lélektan, az akcióink és reakcióink mozgatórugója.
Írod: "... más dolog az "ellenség", és más az "ellenfél". Az ellenfél nem feltétlenül ellenség is egyben, hiszen lehet az érdekünk közös, még akkor is, ha a megoldási javaslataink egymástól eltérőek. " Hiszen én is ezt mondom.
A fejlődési folyamat során az ellenségből ellenfél válik, majd csak másképpen gondolkodó, de velünk egyenértékű útitárs, akivel vagy együtt megyünk, vagy másfelé vesszük az irányt. A lényeg az, hogy mindenki szabad akarata szerint, befolyásmentesen, maga hozza meg a saját döntéseit. Megfigyeltem, hogy amennyiben az embereknek ez módjukban áll, sokkal kevésbé agresszívek, és toleránsabbak az övékétől eltérő véleményekkel, következésképpen inkább hajlanak a konszenzusra.
Az az intézményrendszer, amely most gondoskodik rólad, elsősorban a Te érdekeidet kellene, hogy szem előtt tartsa. De lehetséges , hogy napjainkban már ott tartunk, hogy az ember az embernek nem farkasa, s az egyén jólléte a csírája a társadalom jóllétének? Nem, sajnos még nem. Törekvések több-kevesebb sikerrel láthatóak, de kollektív szinten, kritikus többségében ez az attitűd még olyan messze van, mint Makó Jeruzsálemtől.
Az én teóriám szerint csakis az a társadalom tud jól teljesíteni, amely együttérzően, szolidárisan, de pragmatikus hatékonysággal, azaz minél magasabb fokú kreativitással intézi a közös dolgokat. Ebbe abszolút beletartozik, hogy az állam mindenbe belevonja a polgárait, a döntésmechanizmusokba, a tervezésbe, és persze, kérdez és kérdez és kérdez, mert válaszolni csak kérdésre lehet.
Azt mondom, aLEx, hogy igyekezz minél előbb kapun kívülre kerülni, nem való neked ez a hely, de arra figyelj azért, hogy milyen " üzenet " rejlik a történtekben. Egészen biztos vagyok abban, hogy az intuíciódban van a megoldás.
Bejegyzés: Létezik-e demokrácia a Nursing Home lakói számára?